térd injekció

Hullámvölgyek és egy 4,8 millis meglepetés:

Helyzetjelentés 5 hónappal a műtét után

Legutóbb ott hagytam abba a történetet, egy héttel a műtét után, hogy optimistán várom a jövőt. Tartozom annyival nektek – és magamnak is –, hogy őszintén beszámoljak arról, mi történik, amikor a kezdeti eufória alábbhagy, és szembejön a valóság. Mert a gyógyulás ritkán egy nyílegyenes út felfelé.

A mézeshetek vége

A műtét utáni első hónapok valóban biztatóak voltak. A térdem viszonylag gyorsan használhatóvá vált, olyannyira, hogy óvatosan ugyan, de visszatértem az aikido edzésekre és a csikung gyakorlásához is. Elmúlt az a bizonyos irányú, szúró fájdalom, ami korábban kínzott, és végre 100%-osan ki tudtam nyújtani a lábamat – ez évek óta nem sikerült.

De október környékén, ahogy bátrabban kezdtem terhelni, megérkeztek az első figyelmeztető jelek. A lépcsőzés, ami régen kettesével szedve a fokokat ment, hirtelen kellemetlen teherré vált. Már egyetlen fok megtétele is nehézséget okozott fel- és lefelé egyaránt. A hosszabb séták sem estek jól; egy-egy kirándulás után napokig kínlódtam, ráadásul a szervezetem elkezdett kompenzálni: mivel kíméltem a térdem, a túlterheléstől a forgóm is begyulladt.

Próbálkoztam mindennel: krémek, pihentetés, de ezek csak átmeneti enyhülést hoztak. Be kellett látnom, hogy a műtét megoldotta a mechanikai elakadást (a levált porcot), de az alap problémát, a térdemben lévő erős kopást nem tüntette el varázsütésre.

A rettegett injekció

Nem volt más választásom, újra felhívtam az operáló orvosomat. A diagnózis gyors volt, a megoldási javaslat pedig egyértelmű: injekció közvetlenül az ízületbe. Felajánlotta a gyógyszeres kezelést is, de az hosszú időre „kispadra” ültetett volna a sportban, amit nem akartam elfogadni.

Őszinte leszek: féltem. Az interneten keringő rémtörténetek és videók fájdalmas beavatkozásról szóltak. November 3-án este, amikor felfeküdtem a vizsgálóasztalra, mindenre fel voltam készülve, csak arra nem, ami történt.

15 másodperc meglepetés

A doktor úr profizmusa már az első pillanatban megnyugtató volt. Egy gyors vizsgálat, fertőtlenítés, majd jött a "szúrás" a térdem felső részébe. Vártam a fájdalmat, de egy határozott mozdulat volt az egész.

Ami ezután következett, az érdekesebb volt magánál a szúrásnál. Az orvos először visszaszívott egy picit a fecskendővel – ez a kontroll. Megnyugtatott: a folyadék minimális és tiszta, nem véres, tehát nincs komoly gyulladás. Ezután kaptam meg a gyulladáscsökkentőt, majd a főfogást: a hialuronsavat (ALBOMED® Ultra One Gel).

Figyelmeztetett, hogy feszíthet, hiszen egy nagy dózisú, közel 5 ml-es (4,8 ml) "anyagbombáról" van szó. Feszülten vártam a feszülést... de semmi. Az egész nem tartott tovább 15 másodpercnél, és teljesen fájdalommentes volt.

Utólag visszagondolva, a feszülés valószínűleg azért maradt el, mert a "száraz", kopott térdemben bőven volt hely a kenőanyagnak.

Azonnali hatás és hogyan tovább

A hatás döbbenetes volt: kaptam egy ragasztást, és ahogy leszálltam az asztalról, az az ismerős, kellemetlen "indulási fájdalom" egyszerűen eltűnt. Kényelmesen sétáltam, és a vezetés hazafelé sem okozott gondot – pedig ettől tartottam a legjobban.

Két nap pihenő után ma már újra edzésen voltam. Persze, még vigyázok rá, de a különbség ég és föld az októberi állapothoz képest. Az orvos szerint a teljes hatás 2-3 hónap múlva érik be igazán, ahogy az anyag beépül és "ellenállóbbá" teszi a porcot.

Most újra bizakodó vagyok. És felmerült bennem egy újabb dilemma: vajon érdemes lenne a másik térdemet is preventív jelleggel kezeltetni, mielőtt az is fájni kezd? Kíváncsi lennék, az feszítene-e? Ezt még biztosan megkérdezem a doktor úrtól, akinek ezúton is köszönöm, hogy fájdalommentesen adta vissza a mozgás örömét!