Zene és gyakorlás illusztráció

Több mint háttérzaj A zene szakrális szerepe a gyakorlásban

Gyakorlóként sokáig kísértett egy kérdés a zene és a harcművészetek, illetve a belső utas gyakorlatok (mint a Csikung vagy az Aikido) kapcsolata körül. Bár ösztönösen mindig is éreztem, hogy a kettő összetartozik, és a zene képes mélyíteni az élményt, valahol mélyen ott bujkált a kisördög: Vajon „szabályos” ez? Nem minősül ez figyelemelterelésnek? Nem csak menekülés a csend elől?

Sokan úgy tartják, a tiszta gyakorláshoz csak a légzés hangja kell. De az elmúlt időszak tapasztalatai és egy meghatározó találkozás Shi Heng Yi mesterrel nemcsak eloszlatták a kételyeimet, de teljesen új dimenzióba helyezték számomra a zene szerepét. Kiderült számomra, hogy a zene nem mankó, hanem egy híd.

Miért működik? – A tudomány és a lélek találkozása

Mielőtt elmesélném azt a konkrét élményt, ami mindezt megpecsételte, fontos tisztázni egy félreértést. Amikor a zene és a gyakorlás kapcsolatáról beszélek, nem a dübörgő, mindent elnyomó zajra gondolok, ahol a „saját szavunkat sem értjük”. Épp ellenkezőleg: ez egy lágy, finom kíséret, ami szinte észrevétlenül simul a háttérbe. Nem uralni akarja a teret, hanem megtartani azt.

A saját tapasztalataim és a Mesterrel való beszélgetések alapján öt olyan területet azonosítottam, ahol ez a fajta finom zenei jelenlét nem elvonja, hanem épphogy felerősíti a gyakorlást.

  • A „Flow” (Áramlat) állapot elérése: A halk zene képes finoman lekötni a tudatos elmét anélkül, hogy erőfeszítést igényelne. Amikor az agy elemző része el van foglalva a dallammal, a test felszabadul, és könnyebben lépünk be abba az időtlen zónába, amit Wu Wei-nek (nem-cselekvésnek) hívunk.
  • A ritmus mint belső metronóm: Létezik egy entrainment (idegrendszeri összehangolódás) nevű jelenség: ha a zene ritmusa illeszkedik a mozgáshoz vagy a szívveréshez, a testünk automatikusan „rááll” erre a frekvenciára.
  • Érzelmi szabályozás és energiaszint: A lassú, ambient dallamok – amiről most is szó van – segíthetik az elengedést, a kortizolszint csökkentését és a regenerációt.
  • A „szakrális tér” megteremtése: A zene indítása egyfajta modern rituálé. Azt üzeni: „Most kezdődik a gyakorlás.” Segít kizárni a külvilág zajait, és létrehoz egy láthatatlan burkot, ahol csak te maradsz a gyakorlatoddal.
  • A mozgás folyékonysága (Fluidity): Különösen a Csikungban és a lágyabb stílusokban a mozdulatoknak áramlónak kell lenniük, mint a víznek. A zene ívei segítenek „összekötni” a mozdulatokat egyetlen, megszakítás nélküli folyamattá.

A megerősítés fentről

Mindezek az elméleti dolgok szépen hangzanak, de a legnagyobb megerősítést mégis az adta, amikor megtudtam: Shi Heng Yi mester is szeret zene mellett gyakorolni.

Ez az információ számomra felért egy csendes validációval. Úgy éreztem, ez valami közös dolgunk, egy közös nyelv, amit mindketten beszélünk a mozgásban. A tudat, hogy nem vagyok egyedül ezzel az igényemmel, bátorságot adott.

A bizonyíték – Egy délután Bukarest mellett

Hogy mindez hogyan áll össze egyetlen mély élménnyé, azt a legutóbbi táborban éltem át, Bukarest mellett.

A gyakorlás végén a Mester egy rendkívül intenzív gyakorlatot vezetett le nekünk. A testünk dolgozott, az elménk pedig a fizikai igénybevétel hatására kezdett kikapcsolni. A hétköznapi védőgátjaink lassan leomlottak.

És ekkor, a legnagyobb nyitottság pillanatában, amikor az aktív szakasz véget ért, a Mester zenét cserélt. Halkan, de kristálytisztán csendült fel egy mély, lélekig hatoló dallam.

A hatás elemi erejű volt. Ahogy tértünk magunkhoz a fáradtságból, a zene nem a fülünkön keresztül hatolt be, hanem – mivel a gyakorlat már megnyitotta a figyelmünket – egyenesen a belső csendünkhöz szólt. A teremben lévő emberek többsége mélyen megrendült. A zene segített abban, hogy a fizikai fáradtság átforduljon egyfajta mentális tisztaságba.

A csend, amibe vissza kell térni

Bár a gyakorlás hivatalosan véget ért, a zene nem hallgatott el; lágyan szólt tovább a térben. Elvileg ki lehetett menni, és többen – köztük én is – elindultunk kifelé.

De aztán történt valami: a dallam mintha utánunk nyúlt volna. Valami visszahívott a helyemre. Visszamentem a terembe, leültem, és hagytam, hogy a zene és a jelenlét átjárjon.

Úgy tűnt, mintha visszavágynánk abba az állapotba, amit a zene és a gyakorlat teremtett. A kinti világ zaja túl élesnek hatott ahhoz a nyugalomhoz képest, amit bent éltünk át. Kellett az a csendes "beleülés", hogy az élmény leülepedjen.

Hogyan tovább?

Másnap, a kinti gyakorlás közben volt lehetőségem beszélni Shi Heng Yi mesterrel erről az élményről, és arról, hogy ezt a fajta megközelítést hogyan lehet integrálni a mindennapi gyakorlásba. A válasza bátorító volt: a zene, ha jól használjuk, nem elviszi a fókuszt, hanem segít megtartani azt.

Ferenc személyes gondolata:

Számomra a tanulság egyértelmű: a zene nem figyelemelterelés. A zene egy szakrális eszköz, egy kulcs, amely segít kinyitni azokat az ajtókat, amelyeken egyedül, csendben talán nehezebben tudnánk belépni.

Ezt a kulcsot érdemes bátran használni a saját utunkon.