5 nap elzárva a világtól Shi Heng Yi mesterrel A Luohan 13 titkai: élménybeszámoló a romániai elvonulásról.

• 2025. november 29.
• Németh Ferenc

Sokan ismerjük a shaolin.online videóit: a kopasz, szigorú tekintetű, hihetetlen tudású mestert, aki a Shaolin bölcsességet hozza el a nappalinkba. De milyen ő valójában, amikor a kamera kikapcsol? És mi történik, ha 40 ember összegyűlik Romániában, a semmi közepén, hogy napi 6 órában kövesse őt?

Októberben kaptam egy hírlevelet, ami eldöntötte az évem végét: Shi Heng Yi (SHY) mester meghirdette az év utolsó elvonulását. A téma a legendás Luohan 13 gyakorlatsor volt – pontosan az a mozgásforma, ami miatt annak idején elkezdtem Csikungozni. Bár a formát már ismertem, úgy éreztem, a mester személyes útmutatásával mélyíthetem el igazán a tudást.

A kijutás akadálypályája

Az elhatározás könnyű volt, a megvalósítás viszont majdnem elbukott a startvonalnál. Bár az 1000 eurós részvételi díj – ami tartalmazta a szállást és a teljes ellátást – korrektnek tűnt egy ilyen színvonalú eseményért, a jelentkezés megnyitása utáni percekben jött a hidegzuhany: a rendszer azt írta, minden hely elfogyott. Nem akartam elhinni, hogy pár perc alatt lemaradtam. Végül a kitartásomnak és egy románul beszélő kollégám telefonos segítségének köszönhetően kiderült, hogy csak rendszerhibáról volt szó, így sikerült elcsípnem egy helyet a 40 fős keretből.

A logisztika sem volt egyszerű. A helyszín, a YOUness WELLness Clinic autóval több mint 800 kilométerre, egy masszív 10 órás útra lett volna tőlem. Szerencsére találtam egy mentőövet: egy repülőjegyet Bukarestbe, nevetségesen olcsó, 18.000 forintos áron. Mivel a gép este indult, egy nappal korábban, szerdán vágtam neki az útnak. A bukaresti reptérről taxival még egy óra volt az út a várostól kb. 50 kilométerre fekvő központig.

Tökéletes elszigeteltség – nulla költés

A megérkezéskor szembesültem vele, hogy tényleg az „Isten háta mögött” vagyunk. A központ körül a „falu” mindössze pár házból állt, sehol egy bolt, sehol egy étterem. A területet el sem hagytuk, de nem is lett volna hova menni. Ez egy furcsa, de felszabadító érzést eredményezett: az 5 nap alatt, amíg ott voltam, egyetlen forintot (vagy lejt) sem tudtam költeni, hiszen nem volt mire.

Ez az elszigeteltség kiegészült a digitális csenddel is. A térerő minimális volt (netezni csak a legfelső szinten lehetett), így a telefonok az asztalon maradtak. Nem jöttek a hírek, az értesítések, nem pörgettük a közösségi médiát.

Elvonulás vagy edzőtábor? – a közösség ereje

Fontos tisztázni egy fogalmi különbséget, amit ott értettem meg igazán: ez nem egy hagyományos edzőtábor volt, hanem valódi „elvonulás” (retreat). Egy átlagos táborban az edzés végén a csapat szétszéled: ki a városba, ki a szállására, ki sörözni.

Itt össze voltunk zárva. Nem mászkáltunk el, együtt ettünk (sokszor csendben), egy légtérben éltünk. Ez a fajta 24 órás összezártság – a külvilágtól való teljes elszigeteltséggel kombinálva – sokkal erősebb csapatépítő hatással bírt, mint bármilyen átlagos sporttábor. A közös tér és a közös küzdelem láthatatlan köteléket font a 40 ember közé.

Nem wellness hétvége – a napi program

Aki pihenni jött, az rossz helyen járt. Hogy érezzétek az intenzitást, íme a szigorú napirendünk:

• 06:30 – 07:00: Reggeli meditáció
• 07:30 – 08:30: Bemelegítés, nyújtás
• 09:00: Reggeli
• 10:00 – 12:30: Gyakorlás (Luohan 13)
• 13:00: Ebéd (csendben)
• 15:00 – 18:00: Gyakorlás
• 19:00: Vacsora
• 20:00 – 21:30: Beszélgetés a Mesterrel

A Luohan 13 mélységei: harcművészet, spirálok és áradat

A tábor gerincét maga a gyakorlás adta. Shi Heng Yi mester a Luohan 13 bonyolultabb, egybefüggő verzióját tanította. Bár a csapat összetétele vegyes volt – a fiataloktól a 70 évesekig, a teljesen kezdőktől a gyakorlottakig –, a mester módszere mindenkit magával ragadott.

Nemcsak a mozdulatokat mutatta meg, hanem minden egyes elem mögött feltárta a harcművészeti aspektust is. Ez kulcsfontosságú volt: amikor megértettük, hogy egy mozdulat valójában hárítás, ütés vagy dobás, az agyunk és a testünk sokkal könnyebben rögzítette a logikát.

A gyakorlás szakmai mélysége lenyűgöző volt:

• Pulzálás és spirál: Megtanultuk, hogy a mozgás nem lineáris. Egyik pillanatban a test, mint egy spirál, felhúzza magát, kompressziót végez (mint egy összenyomott rugó, eltárolva az energiát), a következő pillanatban pedig kiadja, kirobbanja magából ezt az erőt.
• A „hömpölygő áradat”: A mester nagy hangsúlyt fektetett az összekötő mozdulatokra. Ezek azok az apró átvezetések, amik nem hagyják, hogy a gyakorlat 13 különálló részre essen szét. A cél az volt, hogy a kezdéstől a zárásig megőrizzük az egységet, és a mozgás egy folytonos, megállíthatatlan áradat legyen.
• Koncentráció: Nem lehetett „csak úgy” csinálni. Ahogy a mester mondta: „Pontosan látom az ujjaid állásából, hogy koncentrált vagy, vagy sem.”

A fizikai kihívás persze nem maradt el. Mivel ez egy haladó kata, a mozdulatokat mély állásokban (mabu) kellett végezni. Nem egyszer fordult elő, hogy a combunk remegett a terheléstől, de a közös lüktetés átlendített a holtpontokon.

Zene bent, csend kint

Élőben a mester sokkal közvetlenebb és humorosabb, mint a videókon. Volt egy érdekes szokása: a benti programoknál – a reggeli bemelegítésnél, nyújtásnál és az esti beszélgetéseknél – mindig zenét kapcsolt. Ez nagyon jó hangulatot teremtett. Ám amikor kimentünk az udvarra a fő gyakorlásra, a zene elhallgatott. Ott már csak a természet hangjai és a gyakorlás zaja maradt.

Emellett részt vettünk egy lenyűgöző tea-ceremónián is. Külön félelmem volt a vegetáriánus étkezés, de feleslegesen: a konyha zseniális, bőséges és laktató volt, őszintén szólva, simán ellennék ezen a koszton itthon is.

Könnyek és az üzenet

Az utolsó napon a programot egy speciális légzőgyakorlat zárta, ami az oxigén-széndioxid arány megváltoztatásával hatott ránk. A hatás döbbenetes volt: a teremben tapintható volt a nyugalom, és többeknek – köztük nekem is – kicsordult a könnye, ahogy a feszültségek felszínre törtek.

Időutazás és megérdemelt pihenés

A hazaút hétfő este még tartogatott egy kis csavart. A repülőgépem 23:00-kor indult Bukarestből, és érdekes módon 23:05-kor már Budapesten is voltam. Bár a két város valóban közel van egymáshoz, azért nem ennyire: ez a furcsa kis „időutazás” az egy óra időeltolódásnak volt köszönhető.

Hazaérve Budapestre, a lányom jóvoltából a repülőtérhez tartozó gyönyörű, új szállodában tölthettem az éjszakát. A spártai körülmények és az intenzív fizikai terhelés után a puha ágy és a pihenés igazi ajándék volt.

Végszó

Most, itthon, a térdem még emlékeztet a hirtelen jött terhelésre, de egy percet sem bánok. Azt kaptam, amiért mentem: tiszta forrásból mélyítettem el a tudásomat, találkoztam a mesterrel, és megtapasztaltam, milyen az, amikor 10 különböző országból érkező ember egy célért, a világ zajától teljesen elzárva, közösségben mozog.

A legfontosabb útravalót pedig a Luohan gyakorlat kapcsán kaptam a mestertől:

„Ez a gyakorlat nem arra való, hogy meghosszabbítsa az életünket. Arra való, hogy ne tudjunk másra figyelni, csak a jelenre.”